Várj reám

Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár –
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.

Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
K. Szimonov
Gondolatok, +1:
Soha többet nem lesz már az a nő, aki néhány perccel korábban volt. Mert amikor egy gyermek megszületik, vele együtt születik meg az anya is.

A szülés idején minden nő agya átalakul. A felszabaduló oxitocin örökre átkódolja az agyat, villámgyors neurológiai változásokat hozva létre. Az újszülött illata, látványa, sírásának hangja kitörölhetetlenül beleég az anya agyába. És beindul az anyai oltalmazó magatartás is.

Az agy motoros, látó- és hallókérge turbó üzemmódba kapcsol, állandóan monitorozva a környezetet, lehetséges veszélyforrások után kutatva. A szüléssel végbemenő idegi változások egy életre szólnak, ezért van az, hogy hiába nő fel a gyermekünk, mi életünk végéig féltő szeretetet érzünk iránta.